Béla beilleszkedett az amerikai életbe, ami számára nem volt nehéz, hiszen idehaza már akkor saját tulajdonú gépjárművel rendelkezett, amikor a világháború utolsó lövései hallatszottak, és nem az anyagi jóléte, hanem a szemfülessége, a simliskedésre való hajlama és tehetsége miatt.  Az elmúlt évtizedekben tisztességes vagyonra tett szert, de egy tipikus amerikai nagyváros tipikus kertvárosi részén egy tipikus alsó-középosztálybeli házban lakott a tantéval. 

Közben az idő folytán az is kiderült, hogy Jenő feleségének került egy vadonat friss unokatestvér, aki ugyan pont egyidős volt vele, azonban 20 éves korában szereztek egymásról tudomást (t.i. Béla távozása után 20 évvel jelezte, hogy érzése szerint hátrahagyott az óhazában egy leánygyermeket, akit Jenő anyósa mintegy stikában sikeresen fel is kutatott. A konspirációra erős szükség volt, mivel a leány egy háromgyermekes család középső gyermekének bizonyult. )   Ebből kifolyólag történt egy kis malőr, mivel a mama,  Béla anyja nem feltétlen örömmel vette tudomásul a tényt - jobban mondva nem is akarta tudomásul venni, ami miatt aztán jó tizenöt évre szünetelt a Béla és a család közötti kapcsolat.  Az idő azonban sok sebet begyógyit, igy történt ez jelen esetben is. (Az unokatestvérek közötti első személyes találkozás sokkal később, Jenő anyósának temetésén esett meg, de ez egy másik történet. A viszony azóta is meleg, rokoni.)

Egy amerikai rokon által kiváltott amerikai látogatás az esetek döntő többségében úgy szokott indulni, hogy az amerikai rokon meghívja a szegény óhazai rokonokat,hogy szippantsanak bele a szabadság levegőjébe.  Nos, esetünkben ez másként történt.  Mint már ismert, a nagyobbik leány külhonban, nevezetesen Angolhonban húzta az igát, ahonnan már egész közelinek látszik a térképen az Egyesült Államok partvidéke. Kezdetben csak élcelődés szintjén merült föl, hogy a gyermek igazán meglátogathatná a bácsit, hiszen a fizetéséből telne rá.  (Az agg rokon egyébként is szivéhez közelinek érezte a család eme tagját, mivel látni vélte benne azt a kalandvágyat, amivel anno ő maga vágott neki a nagyvilágnak, ámbár ebben tévedett.) Az élcelődést némi internetes kutatkodás követte, aminek folytán kiderült, hogy egy ilyen transzkontinentális repülőút még három személyre is kijön cakompakk egy havi helyettes államtitkári nettó fizetésből. Ugyan Jenőék tágabb családjában évszázadokra visszamenően nem  akadt egyetlen helyettes államtitkár sem, igazi meg végképp, de úgy tűnt, hogy az utazás elfogadható anyagi áldozatok árán kivitelezhető.  Igy megindult a szervezés, amiben Jenő nagyon erős bírt lenni,mint korábban emlitettük. Az eredeti elképzelés az volt, hogy szállodában fognak lakni, kocsit fognak bérelni, és a rokonlátogatásra csak a túra egyik elemeként fog sor kerülni, mivel nem akarták terhelni ottlétükkel az idős házaspárt, de az élet - és Béla - közbeszólt. Mikor bejelentették az utazás tényét, ellentmondást nem tűrően kijelentette, hogy náluk fognak lakni, márpedig ha Béla egyszer ellentmondást nem tűrően jelentett ki valamit, akkor ott ellentmondásnak nem volt helye,  erről  Béla anyja és testvérei tudnának mesélni, ha még élnének, és Béla vejének is rá kellett jönnie, hogy egy életre - legalábbis kibirhatatlanul hosszú időre - el lehet cseszni a renomét egy teljesen lényegtelen dologban tett ellentmondással is. 

A szállás kérdése kipiálva,  a repülőutak szervezése igényelt még némi munkát,  a rengeteg  járat közül kiválasztani a megfelelő csatlakozási idővel bírókat . Jenő mindig csodálta barátaikat  - akiknél ama lakodalom is zajlott – hogy pillanatnyi kétségek nélkül tudtak 15  percnyi átszállási idővel foglalni repülőjegyet bárhová,  de a maga részéről kevésbé hagyatkozott a szerencsére, igy inkább hagyott több időt a várakozásra.  Az út első étape-ját a Budapest-London ugrás képezte, majd az expediciós erők kiegészülve a leánnyal,  1 éjszaka kényelmes eltöltése után tervezték megszállni Amerikát , első lépcsőben Detroit-ig jutva, onnan egy kisebb belföldi térugrással a célállomásra,  Amerika igazi (magyar) fővárosába, Clevelandbe.  A visszafelé út  során először New York szerepelt  célként – mármint a JFK repülőtér, mivel a transzferre szánt idő nem tette lehetővé a város tüzetes megismerését, de úgy vélték, legalább a levegőből alaposan szemrevételezhetik a Nagy Almát.  (Hát,  ebből nem Alma lett, hanem almás,  mivel olyan esőben érkeztek és távoztak a városba/ból,  hogy  a Long Beach-i tengerparton és a tengerparti házakon, valamint a reptéri épületeken kívűl semmit nem láttak a világ nem hivatalos fővárosából. )  A JFK-ről Londonon át Budapest volt az utiterv.   A jegyvásárlás és fizetés kényelmesen, karosszékből történt, ami az Internet korában érthető.

(Jenő barátjával tervezte megalapitani a „Fotelből Világjárók Klubját”, amelynek tagja kinézik a Földgolyó megfelelő pontján az uticélt, megszervezik az utat,  megvásárolják a repülőjegyet és a szállást, a helyi közlekedés jegyeit-bérleteit,  befizetnek a túrákra, a múzeumokra otthonról, internet-banking segitségével,  de nem utaznak el, hanem a Google Earth és az Internet segitségével kényelmesen, fotelből megnéznek mindent, amit csak látni kivánnak.  )

Az indulásig már csak a szabadságok megszervezése,  a vízumok beszerzés, az elektromos eszközök kompatibilitási problémáinak megoldása volt hátra, gyakorlatilag lényegtelen apróságok. A vízum beszerzése  tartogatott meglepetést, az amerikai követség honlapján kitöltendő űrlapon levő kérdések között szerepeltek az alábbiak:

„bűncselekmények vagy erkölcstelen cselekedetek megvalósítása érdekében kíván-e az országba belépni?  „

„Részt vett-e valaha, vagy jelenleg részt vesz-e kémkedésben és szabotázsakciókban; vagy terrorcselekményekben: vagy népirtásban;”

Hát, a terrorista ezt olvasva vagy azonnal magába száll, és felhagy a terroristacselekmény előkészületével, vagy habozás nélkül igennel válaszol – gondolta Jenő.  (Aztán később , miután átjárta a genius loci,  revideálta az „ezek komplett idióták” álláspontját.  A fenti, és hasonló kérdésekre adott válaszoknak igenis jelentősége van. Amennyiben hivatalos helyen egy hasonló kérdésre válaszolsz, és nem aszerint cselekszel, akkor véged van, onnantól kezdve hiteltelen vagy, hiszen hazudtál, és aki egyszer hazudik, az többször is.  Attól a pillanattól egyetlen hivatal sem fog hinni neked, esküdözz bármire.  Mint ösmeretes,  Billy sem abba bukott bele majdnem, hogy  azt a kacsaszájú ostoba nőszemélyt  rávette az örömszerzésre, hanem abba, hogy letagadta.  Eskü alatt vallotta, hogy nem volt  szex.  Mikor kiderült, hogy valami azért mégis volt,  szerencséjére  valamelyik ügyvédje kihúzta a kovászból azzal a tanáccsal, hogy mondja azt, úgy értette a szexet, hogy behatolás nem volt.  A bíróságnak pedig nem állt érdekében, hogy válságot idézzen elő az elnök lemondatásával,  elfogadta a magyarázatot, igy Billy fiú megúszta.  Strauss-Kahn sem azért úszta meg, mert nem követett el semmit, amivel vádolták, hanem azért, mert a szobalány hazudott a bíróság előtt. Amint ez bebizonyosodott, abban a pillanatban ad acta tették az ügyet, tovább a kutyát nem érdekelte hivatalosan, történt-e erőszak.  Hiszen a sértett hazudott más kontextusban, akkor miért lenne igaz a vádja?   Tehát a hasonlóan komoly kérdésekre – „odaát” legalábbis – az igazat,és csakis az igazat. Különben könnyen gebaszt lehet. )

Eljöve az indulás napja,  Jenő rutinosan csekkolt in a drop-off-nál . Közben eszébe jutott, hogy 50-akárhány éves koráig kifejezetten idegenkedett a repüléstől.  Ugyan ennek okát nem tudta, hiszen addig nem is repült,  tehát nem volt személyes tapasztalata,  ennek ellenére úgy volt vele, mint gyermek a spenóttal: még a büdös életben nem kóstolta, de  élete legelső falatja előtt jobb esetben  pengényire szoritott szájjal , rosszabb esetben teli torokból bömbölve rázza a fejét.  Jenő ugyan nem mutatta averziójának látható jelét, de azért élete első repülőútja előtt tetemes adag szorongás leledzett benne,  amikor pedig a gyorsulástól a gyomra a két veséjét széttolva igyekezett a gerincoszlopa mellet hátrafelé, és id-je zokogva,  takonygombócot fújva dörömbölt elméje pincéjének ajtaján,  a karfák vérhólyagosak lettek kezei szoritásától.   Úgy 300 méter magasságban kezdett csillapodni, a pulzusa lecsökkent az elfogadható 120-ra,  már levegőt is vett, úgyhogy kezdte úgy érezni, túlélhető a kaland.  Most viszont már többedik útját abszolválta,  igy inkább unatkozott egy kicsit a várakozás miatt. (Felszálláskor pedig kissé csalódottan konstatálta, hogy már nem érzi azt a bizsergető érzést, amit a gyorsulás váltott ki a belsőjében első alkalommal.)

A Budapest-London távolságot egy miskolci vonatútnyi idő alatt leküzdötték – ez nem a Boeingekre vet jó fényt, hanem sokkal inkább a MÁV-ra rosszat – egy fél miskolci vonatútnyi idő alatt pedig el is jutottak a szállodába, ahol az expedíciós haderő kiegészült az erősitéssel.

(A szállodai szobában amíg a család nőtagjai pakolásztak, Jenő írt egy SMS-t kisebbik leányának, hogy ne izguljon. A küldés gombra nyomván,  másodpercek múlva megcsörrent a nagyobbik lány telefonja, és ott virított a szöveg: „Kiegészült a csapat”.   Küldő: Apa. A kérdőn felhúzott szemöldökre kivágta magát: „csak hogy tudd, ha még esetleg nem vetted volna észre.”  A pakolás természetesen röhögésbe fulladt. Az általános heherészésből  Jenő is kivette részét, de azért érezte, hogy itt azért valaki elnézően és szeretettel bár, de titkon hülyének van nézve, és eszerint is érezte magát )