Mitű' piros?

 2011.02.24. 21:38

Néhány unalmas nap után - melyekben azért akadt esemény,  de egyik sem érte el  intenzitásában azt a fokot, hogy úgy érezze, említést kellene tennie róla - Jenőnek időt kellett szakítania arra, hogy egy öltönyboltba látogasson.  Jenő kifejezetten rühellte a  ruhanemű vásárlást - pláne ha nadrág került szóba. (A nadrágpróbával járó, szűk, függönnyel esetleg csak gyengén maszkolt fülkében való féllábon táncikálást mindig kínosnak érezte, és maximum három darabot volt hajlandó felpróbálni egy aktus során,  ha nem klappolt, akkor egy jó időre be volt fejezve a próba.)  Egyenlőre csak baráti látogatásra készült feleségével az öltönyök közé, hogy úgy mondjam, csak tapogatózott, közelebbi ismeretséget még nem szándékozott kötni a jelöltekkel,  lévén távoli az esemény, mely szükségessé tette a procedúrát. 

Megérkezvén az öltönyök házába (szó szerint), szóba elegyedtek az öltönyök pásztorával,  egy késő negyvenes hölggyel. Ennek a ténynek, márminthogy az öltönyök őrizője hölgy volt, később jelentősége lesz.  Szemrevételezték az akasztón hosszú sorokban lógó delikvenseket, küzdve a bőség zavarával. A puhatolózó tárgyaláson a szót a nej vitte, Jenő pusztán egyetértőn bólogatott, esetleg időnként, hogy ne tűnjön túl szervilisnek, kétkedőn felhúzta egyik szemhéját .  Egyszer a tárgyalás váratlanul izgalmassá vált számára.  Felesége imigyen fordult az eladóhoz: 

- Nem volna valamilyen barnás árnyalatú? - mire a hölgy egy öltönyre mutatva ezt mondta:  - Ez a sötétbarnát tudnám ajánlani.

Jenő felkapta a fejét.  Képzeljük el a környezetet:  egy állványon öltönyök sora lóg, 3-4 darab azonos szinű egymás mellett, majd árnyalatnyi eltéréssel ismét 3-4  másik következik, és így tovább.  Árnyalatnyi eltéréssel, mint emlitettük. És kivétel nélkül mind fekete. Igaz, az egyik egy kicsit más fekete, mint a másik, és megint más, mint a harmadik árnyalat, egyik szürkésebb, a másik esetleg kicsit acélosabb,  a harmadik valamivel tompább, de Jenő számára mind határozottan fekete.  Meg is kérdezte az eladót: 

- Felelősséggel állitja, hogy ez  az öltöny "barna" ? 

Mire az eladó, feleségével vállvetve bizonygatni kezdte, hogy a jelzett öltöny barna.  Jenő nem nyitott vitát, úgy érezte, túlerővel áll szemben, de töprengeni, s közben figyelni kezdett.  Nem is hiába.  Miután felesége a "barnát" sötétnek találta,  azon óhaját fejezte ki az eladónak, hogy valamelyest világosabb barna szinűt szeretne. Egy oldalsó állványon szintén öltönyök sora lógott, körülbelül tizenkét darab, szintén hármasával eltérő árnyalatában  a barnának.  Mármint a Jenő szerinti barnának.  Az eladó az egyikre mutatva dohánybarnát emlitett, felsége másikat drappnak aposztrofálta, elhangzotak még a bézs,  avarszín, tejeskávé szavak.

 

Jenőnek eszébe jutott, amit egyszer egy blogon olvasott:

delusionofgrandeur.blog.hu/2010/07/29/van_egy_bogyoszedos_szines_elmeletem_ugy_latszik_masok_szerint_is_igy_van

 

A post a férfi és női színérzékelés különbségét világitotta meg egy kis ábra segitségével. És bár  mikor olvasta, Jenő jót heherészett rajta, most vált világossá számára, hogy az ábra ugyan gyengéd piszkálódás akart lenni, de végül is a véres valóságot tükrözte.  A nők sokkal szinesebben látják a világot, mint a férfiak. 

Távozóban még a barna-fekete distinctiora visszatérve gondolatban,  eszébe jutott, hogy végeredményben ha bármely szint elég sokáig sötétitünk, akkor fekete lesz, horribile dictu, egy ablaktalan megvilágitatlan szobában minden szin fekete!  Eme eszmefuttatással - úgy érezte -  intellektuálisan sikerült legalább arra a szintre visszakapaszkodnia, amelyről letaszítódni látszott a szinek percepciója terén mutatkozó  férfiúi hendikep miatt.

 

 

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://medicineman.blog.hu/api/trackback/id/tr162688566

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Aurora Tussand 2011.03.23. 19:03:27

Emlékszel?
Te: - Add ide azt a pirosat!
Én: - Melyiket?
Te: - Hát azt a pirosat ott!
Én: - De az narancssárga...
süti beállítások módosítása