Ahogy a népmesékben írva vagyon, telt-múlt az idő. És bizony-bizony, közeledett erősen ama nap, amikor Jenőnek azt a bizonyos öltönyt magára kellett öltenie. Közben persze zajlottak olyan, az "eseménnyel" kapcsolatos események, amelyek a család tagjait erősen foglalkoztatták, de ebben Jenőnek csupán marginális, zömmel chaffeur-i feladatok jutottak, igy kevésbé hozták izgalomba, a szemlélődés állapotából csak az öltönyvásárlás zökkentette ki, mivel ezen aktus során döntéseket is kellett hoznia, ami - bár az emberiség sorsára, valljuk be, kevés hatással bír - mégiscsak felelősséget igényel, nem úgy, mint az "ez jó lesz, ugye?" vagy "szerinted megfelel?" kérdésekre válaszként előadott bólogatás, ritkábban hümmögés, ámbár megjegyezzük, e gesztusokat Jenő mindig a tőle telhető legteljesebb megfontolás után tette, de hát igaz, ami igaz, kevés dolog állt tőle távolabb a divatirányzatok napi követésénél.
Neje néhány napja beszerezte azt az összeállitást, amelyet a jeles alkalomra viselni szándékozott, nevezetesen egy úgynevezett "sötét mályvaszínű" (ezen Jenő megint tűnődött egy kicsit) kosztümöt, amely az ujjak hosszának némi kurtitása után kifejezetten jól állt neki, és adott volt a feladat, olyan öltönyt kiválasztani, amely méltó párja neje toilette-jének.
Nos, ismét megjelent hát nejével - ugyan közelebb járunk az igazsághoz, ha azt mondjuk, neje ismét megjelent hát vele abban a bizonyos öltönyök házában. A környezet szemmel láthatóan változatlan volt, az eladó személye sem változott.
Jenő, valamely ismeretlen eredetű késztetés hatására, közölte, hogy részéről barnás színvilágú öltönyre gondolt, mely vagy sötétebb tónusában ama kosztümnél, vagy világosabb. Úgy vélte, ezzel kifejezte a helyzet komolyságát és hozzáértéséről is tanúbizonyságot tett, bár a tónus kifejezést magában kissé mesterkéltnek vélte, lévén a mindennapi életben a hasonló szavakat kerülni igyekezett. Nos, barnás árnyalatú öltönyök nagy számban lógtak szerte, de kiderült, hogy az öltönyöknek nemcsak színük, hanem szabásuk, anyaguk, horribile dictu, méretük is van. Igy esett a választás egy a világos barnának valamely zöldes árnyalatában pompázó, az alkalomnak megfelelő szabású, strapabírónak tűnő anyagú (bár Jenő számára strapabírásban a farmer volt a non plus ultra) öltönyre, amely, mondanunk sem kell, "tónusában" megegyezni látszott felesége kosztümjével, de amely ennek ellenére nemcsak az eladónak a tetszését nyerte el, ami természetes egy kereskedőtől, de a nejéét is, ami akár elfogultságból is fakadhatott (bár Jenő nem volt öntelt saját külseje megitélésében, de úgy vélte, azért bír még némi hatással feleségére, ezért merészelte magában az elfogultság gondolatát felvetni), sőt, meg kell valljuk, saját maga is úgy vélte, hogy az öltöny jól áll neki. (Amely értékitélet viszont csak a másik kettővel együtt bírt relevanciával.) Tekintettel az egybehangzó verdiktre, az öltöny sorsa eldőlt. Kiderült, hogy az üzlet ingekből és nyakkendőkből is nem jelentéktelen választékot tart, adódott hát a lehetőség az habits komplettirozására.
Először a nyakkendőket vették szemügyre, melyek egy spirális krómozott acél alkotmányon lógtak látszólag százával, de a nyakkendők garmadájában egy sem akadt, mely az öltönyhöz hasonló tetszést aratott volna. Viszont az ingek között voltak nyakkendőkkel pásszitott darabok, melyek között feltünt egy, helyesebben feltünt egy nyakkendő, mely egy inghez volt társítva. Nos, az élénk csikos nyakkendőktől Jenő eleddig óckodott - azon évente maximum egyszeri alkalmakkor, amikor kénytelen volt öltönyt és nyakkendőt ölteni - de ez a nyakkendő elnyerte tetszését. A nyakkendőn látható csikok egyikének szine megegyezett felesége kosztümjének szinével, másikának szine megegyezett az ing szinével - amelyet ugyan Jenő "rózsaszinnek" látott, és mint ilyennek, tulajdonitott egy egészen enyhe gay feelinget, de hamar hagyta magát meggyőzni az inkriminált szín "világos mályva"-sága irányában, és a csikok harmadikának szine pontosan megegyezett a zakó szinével. Szép volt, na. Legalább neki szép, a költővel szólván.
De a legszebb a kollekció ára volt. Jenő úgy gondolta, ennyi cuccért több heti kemény, izzasztó robot árát kell kicsengetnie, de legnagyobb meglepetésére kifejezetten szolid összeg, alig több, mint egy heti átlagbér cserélt gazdát.
Az eladó, hallván Jenő megelégedettséget kifejező örömkiáltását, javasolta, hogy legközelebb is üzletét keressék fel ilyen célból. És a válasz ellenére, miszerint attól függ, mikor szándékszik nyugdijba menni, mivel, hasonló koruak lévén, a következő öltönyvásárlást Jenő már erős nyugdijas korában tervezi, viszonyuk ugyanolyan szivélyes maradt, mint volt akkor, amikor a hölgy a nadrág hosszának mérése szándékával hétrét görnyedve figyelmeztette Jenőt - aki a tükörben próbált a nadrágon fogást találni - hogy amennyiben nem fejezi be a szteppelést, a nadrág hossza marad, mely esetben meglehetősen előnytelenül, mondhatni röhejesen fog mutatni.
