Eljött hát a nap, aminek előzményei voltak ama történések. Jenő megapósodott.  Hogy a dolgok elején kezdjük,  Jenőnek régebben született egy lánya, ami, ugye, az apósodás conditio sine qua non-ja.  Ámbár, ha a dolog ennyiben maradt volna, a jelzett események – legalábbis ezidőtájt – még nemigen történtek volna meg,  de Jenőnek született egy másik lánya is, és eme születés folyományaként , természetesen némi -  nagyjából negyedszázados – spéttel  következett be ezen aktus.  Akadt hozzá vő is –helyesebben először rövid ideig ismerős, majd barát, majd upgrade után barát 2.0, ha értjük, mire gondolok,  míg végül a hivatali ranglétrán elérte a jelölt az előkelő vőlegény státuszt, ahol is kicsiny pihenő következett.  De a vőlegénység optimális esetben vővé válással ér véget, amint az itt is bekövetkezett.  

A korábban ecsetelt többszöri ruhaipari munkalátogatás persze csak elenyésző szeletét képezte a szükséges tevékenységnek. A familia előtt volt példa egy elbaltázott esküvőre, és – mint tudjuk, az okos más kárán tanul – Jenőék,  különösen a mater familiaris,  sokat tanultak ama lakodáré körüli bonyodalmakból. Sőt mi több,  mivel az ominózus esküvő egy közeli család életében képezett jelentős eseményt, és Jenőék direkte felkérettek a szertartás managelésében  való tevékeny részvételre,  Jenő neje meglehetős energiával vetette bele magát a tervezésbe-szervezésbe,  teendők másfél oldalas listájával jelentkezve jó háromnegyed évvel a tervezett időpont előtt a baráti házaspárnál, mire nagy meglepetésre azt a választ kapta, hogy „ej, ráérünk arra még".  Sőt, úgy tűnt, a feladatok sokaságától megriadva, a leendő örömszülők már mintha nem is igen igényelnék azt a bizonyos segitséget, pedig a mátkapár azidőtájt  külhonban élt, kevéssé tudva befolyni a szervezésbe.
Igy aztán az idő telt, múlt, eljött a baráti család életének nagy napja, helyesebben nagy napját megelőző néhány nap, mikor kiderült, hogy a vendégsereg elszállásolására  szolgáló épületben a szobák kissé dohosak, mivel fél évszázada nem voltak nyitva (D –3. nap) , a menyasszonyi ruha nincs teljesen kész a megbeszélt napon (D - 2. nap) , igényel még egy próbát a fodrászra tervezett napon, a fodrász 100 km-re müködik, azon a napon már nem érhető el más időpontban  (D –1. nap),  és nincs kész a külhoni hazából származó ara rokonsága által igényelt üdvözlő felirat,  melyet az örömanya korábban egy „ó, az nem fontos" felkiáltással pipált ki a teendők meglehetősen lecsupaszitott listájából, amely feliratot  viszont a napamasszony esszenciálisnak tartott  (D nap).  Fényképész, mint olyan, a listából kimaradt, „mindenki készit majd magának fényképet" felkiáltással – low budget lakodalom volt, mint már sejthető – és a baljós eseményekre feltéve a koronát, a hivatalos aktust követő vacsora helyszinéül szolgáló épületkomp-lexumban a D-day reggelén elapadt az éltető víz,  lehetetlenné téve a mosdó-használatot, valamint heveny agyi érkatasztrófa közvetlen közelébe sodorva a családfőt.  Az már csak hab volt a tortán, bár elég érdekes ízű hab,  hogy az anyagi források szűkös voltára hivatkozván, a welcome buffet fő attrakcióját libazsíros kenyér képezte lila hagymával – igen, jól olvasod, kedves olvasó –  és Jenő azon közbevetésére, hogy nem lesz-é ez kissé büdös az úri közönségnek, az örömanya rövidre zárta a kérdést azzal,  hogy bőségesen áll rendelkezésre Tic-Tac pasztilla.  (Ha valaki a képzelet szüleményének, írói túlzásnak tartaná az események ilyen folyását,  meg kell nyugtassuk, hogy a történések abszolút valósak, különben is, ilyet csak az élet tud írni, az írói fantázia  szegény hozzá.)
De hát ahol nagy az ínség, ott közel a segitség,  Jenő – aki bármilyen időpontban és helyen felmerülő bármilyen problémára, mint tüzérló a trombitaszóra, felkapta a fejét, és 130 km-es sebességgel kezdett a megoldáson töprengeni, többségében eredményesen – és neje, aki, valljuk be őszintén,  Jenőtől nagyságrendekkel pragmatikusabb volt családi ügyekben,  teljes mellszélességgel vetette be magát az organizációba. Igy került a vacsoraasztalra egy sorozat aprócska „vázában" – ami ugyan gyógyszertári kenőcsös tégely alja volt (mint emlitettük, low budget volt az esemény) -  a kertben szedett virág,  ami a leirtak keltette képzettel ellentétben, egész tetszetősnek mutatkozott, került üdvözlő felirat az ajtók fölé, sikerült rendbehozni a vízellátást is,  Jenő felesége szerzett fényképészt, akinek sikerült számos fotót  készitenie annak dacára is, hogy a telefonszámát folyton elveszitették mind az örömszülők, mind az ifjú pár mindkét tagja,  szerzett fodrászt is,  igy az ifju ara teljes pompában állhatott az oltár elé. Az egyházi és polgári aktus – tekinettel arra, hogy ezekben nem kellett különösebb szervezés -  rendben lezajlott, bár a násznép transzportálása nem ment minden zökkenő nélkül,  példának okáért néhány nappal korábban arra kérdésre, hogy az ifjú párt ki és hogyan fogja a községházáról a templomba szállitani,  az örömanya azon elképzeléssel állt elő, hogy majd a férje, jómaga és az ifjú pár a saját kocsijukkal fognak begördülni a templom elé. A következő kérdésre, hogy rendben, ugyan nem szokás, de hát a szükség nagy úr, de akkor ki fogja szállitani a mamát, az a válasz talált születni, hogy a mama majd beül hátra a fiatalok mellé. Szerencsére a kép, mely szerint a templom előtt meghatottan várakozó násznép elé begördül az autó, feltárul az ajtó, és kikászálódik belőle a közel nyolcvan éves nagymama,  volt annyira meggyőző, hogy az örömanya más irányú megoldásba is hajlandó volt beleegyezni. (Jóval később, mikor az újsütetű asszonykának mint idősb barátnő, Jenő felesége ecsetelte eme lehetőséget, mellyel ara korában majdnem szembesülnie kellett, a fiatalasszony közölte, hogy  ezen ötlet őelőtte akkor ha csak komolyan  felmerült  volna, az esküvő további részére nem került volna sor. ). A vacsora is rendben véget ért, bár az útravaló süteményekből pont az ipamuramnak nem jutott – a napamasszony még maradt néhány napig – de ez már az újdonat rokon hangulatán nem sokat rontott, mivel a nap jelentős részét egyébként is a szállítmányozó autóbusz vezetőjével magában a buszban, rádióhallgatással töltötte.

Egyszóval volt olyan példa Jenőék előtt, melyet mindenáron kerülni igyekeztek. A szervezés egy része a nejre hárult, mint mondottuk, ilyes ügyekben szervezési tehetsége messze felülmúlta Jenőét,  hősünkre inkább a technikai kivitelezés nem kevésbé felelősségteljes feladata maradt. A helyszín kiválasztása, a program megszervezése, a menü összeállitása, a desszertállomány prezentálásának mikéntje, a fényképésszel történő egyezkedés, a virágcsokor logisztika, anyakönyvvezető  feladatsort a fiatalok példásan abszolválták, a fodrász-kozmetikus helybe jött – a lánycsemete volt középiskolás osztálytársa lévén később mint vendég is szerepelt – a menyasszonyi és vőlegényi ruházat kérdését azonban nem lehetett másra háritani,  tekintettel arra, hogy a fiatalok a ruhák készitésének helyétől meglehetősen távol laktak. A helyszin dekorációjának kivitelezését sem bizta a szűk család másra, megvolt a koncepció,  melynek részét képezték a leendő ara által nagy  kézügyességgel készittett festett gipsz-falevelek, szalvétagyűrűk,  ültetőkártyák,  virágok, hasonlók, valamint az örömanya által készitett asztali futók, mely dekoráció végül nagyon kellemes egésszé állt össze,  szeptember lévén egy kellemes őszi  hangulatot kölcsönözve  az enteriörnek mind szinben, mind dekorformákban.  A nagyszülők szállítmányozása is megoldódott, mivel idősebb Jenő  nem zárkózott el azon ötlettől, hogy saját gépjárművel  érkezzenek a helyszinre, ami kezdetben azért nem volt egyértelmű,  mivel Jenő apja nyolcvanhoz közeledvén, nem szivesen távolodott el otthonától gépkocsival  nagyjából látótávolságon túlra.  (A nagyival volt némi verbálkonfliktus, mivel sérelmezte,hogy a meghivottak között – tekintve, hogy csak a szűkebb család, valamint az igazán közeli barátok kaptak meghívót a dejeuner-re  - nem szerepelnek a  rokonok, ugymond „a menyasszonynak nincs családja", de Jenő kellő érvekkel támasztotta alá a tényt,  megjegyezvén, hogy jelen esküvőre ugyanazok kaptak meghívót a családból, akik jó harminc éve  az ő – mármint Jenő – esküvőjére: Jenőnek mint házasulandónak  nagybátyjai, nagynénjei, unokatestvérei, nagyszülője. Nagyszülő kipiálva, arról pedig Jenő igazán nem tehet, hogy egyes gyerek, igy az arának egy szál nagybácsija, nagynénije sincsen, az unokatestvérekről már nem is beszélve.
A másodvonalbeli rokonokról pedig annyit, hogy ők – mármint a nagyiék  - sem hívták meg  anno például  „Tóni bátyámat",   aki idősebb Jenő unokatestvére volt, és akivel a nagyi, bizonyos okok miatt  igyekezett minél kevesebb kapcsolatot tartani, amig Tónit el nem vitte az infarktus.  Úgyhogy a Jenő – és nem az ara – nagybácsijai-nagynénjei, valamint unokatestvérei, akik lánya számára egyébként is csak elbeszélésekből ismertek, pusztán értesitést kapnak. Az érvelést a nagyi elfogadta.  Lesz neki még ettől nagyobb problémája is a nagy nap folyamán.)

A dátum, helyszin, időpontok tehát adottak voltak, a váz precízen összeállt, csak arra kellett ügyelni, hogy a váz elemei illeszkedjenek.  D-1 napon délelőtt menyasszonyi ruha átvétel,  majd transzport a helyszinre, egy welness-hotelbe,  ahol a család kivett néhány szobát a D-1 – D+1 nap időtartamra, elkerülendő a kapkodást és ide-oda száguldozást.  Délután, míg a többiek megkezdték az ebédlő dekorálását, Jenő, nagyobbik lányával, aki külhonban dolgozott, kiszáguldott a reptérre, fogadni  a leány barátját, aki szintén ugyanazon országban dolgozott, de aki az emberiség bölcsöjének számító kontinensről származott, annak is a közepetájáról, ennek megfelelő antropológiai jegyekkel,  azaz fekete volt, mint a bakacsin. Ez a szűk családban semmiféle megütközést, sőt még csak különösebb csodálkozást sem keltett, Jenő és felesége az internacionalizmust az ovodában a fenéktörléssel egyidőben kezdte elsajátitani,  utóbbit saját és ovónői intenciók alapján, míg az előbbit a korszellem próbálta beleplántálni minél hamarabb az ifjúságba,  ahogy most széttekintünk, talán kevés sikerrel, de mindkét helyen a családi háttér is volt annyira nyitott, hogy nem vetett különösebb hullámokat egy potenciális színes rokon felbukkanása. (Később amugy azért ez még okozott némi meglepetést.)  Jenőnek inkább a vallással, azon belül főleg a muzulmán vallással szemben voltak averziói, ismervén az iszlámnak a férfi-nő viszonnyal  kapcsolatos álláspontját, de ilyen probléma ez esetben nem merült fel.

Jenőt sem a szín lepte meg a reptéri, amúgy első személyes találkozáskor, hanem inkább a fiatalember termete, aki majd egy fejjel magasabb volt nála,  derék legény, ahogy mondják, és tekinettel arra, hogy Jenő, bár irott szövegben kiválóan elboldogult, a beszélt angol nyelv terén  erős kihívásokkal küzdött, az erős nyelvi koncentráció és a pici meglepetés összhatásaként kissé bambán mutathatott.  

(folyt.köv.)