Az előzményekhez tartozik, hogy Jenő két hónappal az utazás előtt egy délutáni szunyókálásból felébredvén, jobb keze hüvelykujját megmozditva, a csuklójában heves nyilallást érzett. Még kétszer megismételte a mozdulatot, még kétszer érezte az éles fájdalmat. Nagyon jó, gondolta, De Quervain. Kezdetben nem nagyon zavarta, de néhány hét elmúltával már kissé idegesitette a főként nyugalom után a legkülönfélébb mozdulatokra jelentkező éles fájdalom. Szedett rá ezt-azt, kente ezzel-azzal, szert tett egy csuklószorítóra is, de kevés eredménnyel. Egyet nem tett, a javallot kimélet az valahogy nem állt össze. Mindenesetre megvolt a panasszal, néha sziszegett, de ez volt minden.
A londoni szállodai éjszakán egy laza forduló közben, mikor a könnyü takarót jobb kézzel megigazitotta magán, a csuklója halkan pattant egyet, és olyan fájdalom tört rá, hogy ki kellett mennie a fürdöszobába kezdetben káromkodni, majd halkan nyüszíteni. Mindent elkövetett, hideg vizet engedett rá, fújta, lehelte, imádkozott neki, káromolta, de a fájdalom nem csökkent. Végül egy Demalgon-Algopyrin kombó után sikerült valami féléber állapotba kerülnie, igy csak távolról érezte a kétségbeesést, hogy hogyan fogja a bazi nagy bőröndöt ezzel a jobb kézzel végigcigölni a fél világon. Reggel konstatálta, hogy a fájdalom az irgalmatlanból baromira szelidült, a jó szorosan felrakott bandázs pedig lehetővé teszi, hogy relative kevés csuklómozgással becsinálás nélkül tudja a bőröndöt tenni-venni.
A checkin még otthon,online történt, igy a beszállás meglehetősen gyorsan ment, A gép egy Boeing 767-400 volt, beszálláskor nem is lehetett a ködbe vesző végét látni. Az elhelyezkedés az ablak mellé oly módon történt, hogy Jenő felesége és leánya ültek egymás mellett, Jenő pedig előttük egy sorral, egy ismeretlen hasonló korú angolszász hölgy mellett. (Ennek később súlyos következménye lesz.) Eljött az indulás pillanata. Jenő agyán átfutott, hogy biztosan célszerű-e a repülőtér végében hatalmas víztárolókat kialakitani, amelyek számos nagytestű vizimadárnak is otthont adnak, aminek lehet izgalmas kimenetele , de a gép másodpercek alatt túljutott a veszélyzónán, és szerencsére egy madárnak sem jutott éppen akkor eszébe rokonlátogatóba menni egy másik tóban lakó rokonokhoz.
Megkezdődött hát a 9 órás repülőút. A csuklóját szaggató fájdalom nem hagyta Jenőt unatkozni, néha kipillantott az ablakon, de Írországot elhagyva elég egyhangú volt a lenti táj, a novemberi óceán, a 10 km magasról apró pamacsoknak látszó hullámtarajokkal. Közben ujabb apró malőr történt, szemüvegének egyik lencséje ismét kiesett helyéből, szokásához hiven (nyilván a kevésbé pontos csiszolás, és az „olcsó”, alig tíz ruppóba kerülő keret miatt), és behullott a széke és a jármű oldalfala közti résbe. Egy darabig matatott a bandázsolt kezével, de reménytelennek látszott az ügy. Szerencsére mögötte ülő leánya keze elég vékony volt ahhoz, hogy hátulról hozzáférve, kivadássza a résből a szökevény lencsét. (Ugyan nem ment vele sokra, mert másnap a szemüveg egyik szára eltörött, úgyhogy mégiscsak a tartalék szemüvegre hárult a szerep, hogy Jenő számára az ígéret földjét 3 méteren túl is láthatóvá tegye, bár azzal meg az volt a probléma, hogy 3 méteren innen tette láthatatlanná – illetve nézhetetlenné - a dolgokat, igy aztán jelentős időt kellett homlokra tolt szemüveggel töltenie). Hamarosan jött a „szobaszerviz”, és a prezentált doboz jeges Cola – priznicként használva – kellemesen csillapitotta a hüvelykujja tövét marcangoló fájdalmat.
Kb másfél óra repülőút után újabb felhők gyülekeztek a képzeletbeli égen. Jenő – bár igen igyekezett - indulás előtt nem tudott produkálni a szállodai toilette-ben egy aprócska adagot sem , de ismerve magát úgy érezte, hogy a legközelebbi kábelfektetést már az Újvilágban fogja megejteni. Nos, tudvalevőleg nagy magasságban a repülőgép kabinjában levő légnyomás csökken. Szintén tudvalevőleg a nyomáscsökkenésre a gázok expanzióval válaszolnak. S valóban. A Jenő beleiben tartózkodó gázok is „kitörő örömmel” reagáltak a nagy magasságra – azaz reagáltak volna, ha egyedül ült volna. Azonban, mint emlitettük, egy sajátjakorabeli idegen nő foglalt mellette helyet, és Jenő volt annyira uriember, hogy nem akart az orra alá ereszteni egy parasztgalambot, bár ismerte a mozis technikát, miszerint a galambocska elengedése után vádlón hátra kell fordulni, és a mögöttünk levőt fixirozni megrovó fejcsóválások közepette, de mivel mögötte a család ült, ez a megoldás szóba se jöhetett. Viszont uriembersége mellett Jenő volt annyira gátlásos is, hogy nem akarta felállásra kérni utastársát, igy aztán megadóan türte a beleit csavargató kólikát, bár néha gyöngyözött belé kissé a homloka – de legalább megfeledkezhetett a kezéről.
Végre eljött az idő, szomszédja is sétára indult. Itt az alkalom – ugrott fel, célbavéve az egyik toalettet. Odaért, bezárkózott - a beleiben néma csend. A szűk hely nem volt alkalmas a fingbűvölő négykézlábgyakorlat bemutatásához, a végtelenségig várakozni sem lehetett, még gyanussá válik, hogy terrorcselekményt szándékszik előkészinteni - vagy ami ennél is főbenjáróbb, dohányzik – ugyhogy némileg tartva a folytatástól, elfoglalta ülőhelyét. Az aggodalom nem volt hiábavaló, amint utastársa is visszaült a helyére, beleiben ismét táncra perdültek a légbuborékok. A procedura még egyszer pontról pontra megismétlődött, a toaletten sűrű kuss, az ülőhelyen víg vihánc. Végül ember még így nem várta, hogy Amerika földjét taposhassa, mint Jenő a 9 órás út folyamán, melynek teljes tartama alatt képtelen volt egy jóízűt fingani. A detroiti repülőtér hosszú folyosóján, lemaradva a tömegtől, végre diadalmas harsonaszóval üdvözölhette megérkezésüket az ígéret földjére.
